ne munyizd

Rengeteg gazda meséli, simán elveszik a kutyájuk elől annak ételét. Sok másik viszont éppen arról számol be, a Fifit jobb meg se közelíteni vacsora közben, mert morog, sőt, odakap, pedig Fifi nem egy félvadon tartott őrkomondor, hanem szétmunyizott öleb. A lényeg: mindkettővel baj van. Pontosabban mindkét gazdával baj van.

Ételét odaadó Fifi és gazdája

Fifi odaadja az ételt. Nyilván odaadja. Ahogy odaadja a pasink, a csajunk, a gyerekünk és a haverjaink is megosztják velünk a szendvicsüket, hacsak nem rettenetesen gázos a viszony.

De ember, normális vagy? Ennyire ráérsz? Miért is veszed el az ételt, amit aztán visszaraksz kicsit félve, mert semmi másról nem szól a mutatványod, mint bizonytalanságból fakadó erőfitogtatásról?

Az akció értelme maga a nagy nulla, a kutya számára teljesen érdektelen, legfeljebb fölösleges szívózás, ahogy toszogatják a vacsoráját. A gazda se nyer vele semmit, ugyanis ez a gyakorlat nem egyenlő az élelemről tiltással, amire az ételüket fizikai behatásra -magyarul: fogom, és elveszem- gond nélkül elengedő kutyák nem feltétlenül képesek.

Sőt, a két dolog egyáltalán nem függ össze, hiszen egy kifejezetten ösztöngyenge, teljesen neveletlen kutya is odaadhatja az ételt úgy, ahogy a képzett munkakutya adja oda, utóbbi viszont egészen biztosan tiltható is az ételről, míg előbbi, hát, inkább nem. Hiszen míg az étel önkéntes átengedése lehet vérmérsékleti adottság,   -nem véletlenül szerepel segítőkutyák vérmérséklettesztjénél is a gyakorlat- amivel csak egy hülye villog, hiszen értéke annyi, mintha az enyém lenne a legszebb kutya a városban, úgy a tiltás már munka és kutya-gazda kapcsolat eredménye. Ha pedig rendelkezünk utóbbival, akkor a legritkább esetben van időnk és energiánk értelmetlen feladatokra.

Ha már akkora legény a gazda, tegyen le egy kívánatos falatot -ne a kutya tányérjában a vacsoráját- és a ráközelítő kutyát tiltsa le róla egy szóval. Majd tegye el az ételt, azt a kutya nem kapja meg. Ez már nem fölösleges szívózás, hanem a kutya számára is világos, bunkó erőfitogtatás.

Már ha van mit eltenni, ugye. Ha nincs, akkor ott kapcsolat se sok van, csak egy kedves és jóindulatú kutyus, akitől el lehet venni a vacsit.

Fifi nem adja oda az ételt

Haha, mennyire vicces a nyolchetes Rex, nézd már, eszik, hozzáérek, morog. Haha, nézd csak, morgásgomb, haha.

Így kezdődik egy etetési időben folyamatosan morgó, sokszor méteres ívben megközelíthetetlen kutya karrierje. Hülyeségek megtanításával, ami a kis szőrgombócnál még vicces, aztán a negyvenkilós német juhásznál inkább veszélyes. A helyzet ennél még sokkal durvább is lehet, a kutya akár szobákat foglalhat le magának, a lakást teleszórhatja érinthetetlen csontokkal és az egész család életét tönkreteheti.

Idáig csakis kitartó félreneveléssel lehet eljutni, aminek javítását nem az ételre morgó kutya elgyepálásával, hanem teljes kutyatartási koncepciónk átgondolásával és új alapokra helyezésével lehet megkezdeni.

Ki ne ismerné és nevetett volna a 101 kiskutyában a jeleneten, amikor Pongó az ablakból keresi a tökéletes párt gazdájának és saját magának?

Nevettünk, hiszen kutyák és gazdák hasonlóságának kikaríkírozása különösen jól és bájosan sikerült az 1961-es Walt Disney produkcióban.

De tényleg csak karikatúra? Vagy van közös a kutya és a gazda kicsi sötét lelkében? Hasonlítanak ők annyira, mint a rajzfilmen? Sőt, jobban, belső tulajdonságaikban, problémamegoldási stílusukban, szocializáltságukban, tökösségükben, vagy éppen balfékségükben?

Ahogy végignézünk saját és tanítványaink kutyáin, azt kell mondjuk, igen. A hasonlóság veszedelmes. És nem a külső. A belső.

"Még nem ismertük egymást, de amikor elhoztam a kutyád a hétvégére, a végén pontosan tudtam, milyen vagy."' Mondja Jani (a linken megtekinthető videón a részeget imitáló fiatalember) a blogról már ismert Papesz gazdájának. Papesz gazdája nem vitatkozik, nincs miről. Pedig Papesz egy befogadott kutya, azt gondolnánk, azok már felnőtt korukra kapták a gazdát, védve vannak az agymosástól.

Nincsenek védve, és nem is agymosásról beszélünk, kutya és gazda kölcsönhatása a kiválasztásnál kezdődik.

Milyen kutya vagyok én?

A választáskor sokan - a tudattalanul kedvencet választók, tehát a többség- úgy nyúlnak egy fajta felé, hogy annak imidzse tetszik. Tetszik a foxi vagánysága, az amstaff, a cane corso, a bullterrier félelmetessége, a vizsla és a collie pörgő jópofasága, a labrador lojalitása, a német juhász tettrekész katonasága. De attól, hogy tetszik valami, még nem biztos, hogy meg tudjuk neki adni azt, ami jár, amitől az teljes fényében tud ragyogni. Tetszik a zsiráf is, ugye? Aztán otthonra kéne?

A tudattalanul döntő gazda persze lehet szerencsés, -a tudatosan választó pedig természetszerűleg funkcióra keres állatot, tehát a harmónia esélye sokkal nagyobb- akkor nyúlnak bele a balfékek egy lojális bullba, a következetlen és közepesen aktív városiak egy tejbetök Jack Russellbe, aztán jól elvannak, és hasonlóságuk tényleg pont olyan vicces, mint a 101 kiskutyában, hiszen senki sincs megerőszakolva, a gazda -bár hazugság árán, tévedésből- egy megfelelő partnerhez jutott.

A baj ott van, amikor a kutya szuper, pont olyan, mint az imidzse, pont olyan, amire tenyésztik, tenyésztették, ezek a cuki gazdijelöltek pedig nem vagányak, nem félelmetesek, nem pörögnek, nem lojálisak, vagy nem elég katonák a kutyához képest, hiszen ők csak szeretnének ilyenek lenni. A kutyának pedig nem lehet hazudni, és jön a csalódás, és valakinek mennie, vagy megtörnie kell. A gazda, mivel eleve nincs azon az érettségi fokon, hogy csak egy kutyát jól tudjon kiválasztani, a legritkábban fejel bele felnőttként az új helyzetbe, inkább minden megy ahogy szokott menni, szarul, és tönkrevágja a kutyát.

Pont olyan zavaros, önmagát rosszul definiáló lényt csinál belőle, mint amilyen ő maga, csak a kutya, magát semmiféle kulturális korláttal nem szabályozva ordítja világgá nyomorát.

Így keletkeznek lenyomott és a legrosszabbkor fel-felrobbanó, vagy felhúzhatatlanul eltompult, de első adandó alkalommal bunkó terrierek, az erőszakos és idegesítő, leállíthatatlanul pörgő vizslák, az arcba mászó labik és az összes viselkedészavaros kutya, amelyek pontosan olyan viselkedészavart mutatnak, mint a gazdik. Nem vidám, és mindkét orvosság fájdalmas, az egyik a kutyáról lemondás, a másik a legbelsőbb tulajdonságaink felvállalása, vagy a vágyainkhoz felnövés. Ha végigmegyünk az utóbbi úton, akkor is hasonlítani fogunk a kutyánkra, de az a kutya sokkal harmonikusabb kerek egész lesz, nem egy széttöredezett probléma.

Tehát amikor valami különösen idegesíti önöket a kutyájukban, nyugodtan gondoljanak bele, nem lehet, hogy én is egy ilyen félős lúzer vagyok? Én is ilyen agresszív vagyok? Én is ilyen erőszakos vagyok? És pont így vagyok erőszakos, passzív rinyálós, vagy aktív felugrálós? Vagy ilyen vagyok, csak nem merem kimutatni? Ki vagyok én? Mit keres itt ez a kutya? Gondoljanak bele, de legyen önöknél zsebkendő, mert nem kéjutazás lesz.

A vadász esete a lúzer vizslával

Akkor is baj van, ha a gazda pontosan tudja mit akar, de az egyed a gyenge, és tettrekész katona helyett egy lekvár, vizsla létére nem állja a lövést, jagd létére félős, ezért a funkciót kereső gazda csalódik. Ezeket a kutyákat általában elajándékozzák, nem frusztrálják egymást a végsőkig, hiszen a döntéshozó pontosan tudja mit akar, ennek megfelelően cselekedett, csak baleset történt.

Hibás kutyaválasztási módszerekről már írtunk korábban itt a linken elolvashatja. Az örökbefogadás buktatóiról pedig itt. Itt pedig egy történet arról, milyen amikor átgondolatlanul nyúlunk bele egy kemény kutyába.

A népszerűbb kutyafajtákról általában elég pontos kép él az őket nem ismerők és a tulajdonosok szemében, ami sokszor egyáltalán nem egyezik, sőt, a kutya valós értelmétől, motivációitól is távol állhat. Ezekből mutatunk be párat.

Szerelem helyett a város munkakutyákkal van tele. Munkakutyákkal és sokszor frusztrált gazdákkal, mert a munkakutya dolgozna, de a flaszteren csak a munkanélküliség várja. Hogyan képzeljük el munkakutyánk egy ideális napját, és mit tehetünk, hogy boldoggá tegyük ezeket a mániás sztahanovistákat, ha már a városba hurcoltuk őket?

Az öleb sem játék

Bár a városi dologtalan kutyaléthez legközelebb álló, évszázadok óta társnak tenyésztett ölebek legtöbb egyede kevésbé ösztönerős, és kisebb mozgásigényű, mint egy munkakutya, a szocializációt, rendszeres testmozgást és a jó kutya-gazda kapcsolathoz szükséges hozzáállást ezekkel se lehet elhanyagolni. Sőt, az ölebek között is akadnak vagány, ösztönerős és pörgős kiskutyák.

Az viszont biztos, egy pekingi palotapincsi nem igényel napi 3-4 óra intenzív testmozgást, míg egy munkakutya akár többet is. A kategóriát semmiképpen se keverjük össze a családi kutyákkal, a társkutyafajták ugyanis nem mindig valók gyerektársaságnak. Társkutyák: csivava, pekingi palotapincsi, lhasa apso, csau csau, francia bulldog, meztelen kutyák, mopsz, shih tzu, törpespánielek, bichonok, shar pei.

Egy Parson, egy Jack, cukik, mi? N-E-M!

A terrierek

A terrierek, különösen a Jack Russel, jó taníthatóságukból következő filmszerepek, kicsi méretük és édes pofájuk miatt rendkívül népszerű párnakutyák, holott ezek inkább széttépnék azt a párnát, mintsem bundizzanak rajta. Ezek a kutyák náluk kisebb élőlények -patkány, róka- kiirtására lettek kitenyésztve, ezért ösztönerősek és önállóak, amelyek kiváló tulajdonságok, amikor ölni kell, de ha a kutya ezeket a gazda ellen fordítja, annak sírás lesz a vége. 

Egy ilyen kutya tökéletes életet él egy apró rágcsálókkal megszórt területen, -például lovarda- ahol egész nap hódolhat szenvedélyének, és irthatja a kártevőket, vagy egy vadász mellett. 

Ezt elég nehéz megoldani a belvárosban, viszont a kutya erős zsákmányösztönének és az önálló munkavégzéshez szükséges nagy agykapacitásának kielégítése egy kutyafuttatóban is gyerekjáték. Ezek a kutyák jellemzően óriási labdajátékosok, és gyorsan tanulnak, így egy terrier is élhetővé válik, ha labdázunk, frízbízünk, agilytizünk vele és közben rengeteg új gyakorlatokat tanítunk neki. Napi rendszerességgel. Mivel erősségük az önállóság, és kifejezetten döntésképesek, a kézben tarthatóságra és a fegyelmezésre külön figyelmet kell fordítani. 

És nem kell bedőlni a cuki pofájuknak, mert egy terrier napi több órás intenzív foglalkozást és kifejezetten következetes, kemény hozzáállást követel, ugyanis jellemzően nem emberközpontú, nem együttműködő, hanem önálló kutyák, hiszen a rókalyukba is egyedül kellett lemenniük.

Cifra mudi, cuki, mi? 10 óra futás után a legcukibb!!!

A juhászok

A rendkívül divatos border collie, és a napjainkban divatba jövő, szuper magyar juhászkutyák -puli, pumi, mudi- egy ideális napja úgy néz ki, hogy napkeltével kimegy a birkák közé, ahol sokszor több száz egyed mozgását kell követnie, másik fülével pedig a pásztorra figyelnie. Ezeknek télen-nyáron napi 10-12 órán át izzón égő idegsejtekre és folyamatos rohanásra van szükségük, ellenkező esetben feszültek lesznek és ideges pörgésükkel mindenkit megőrjítenek környezetükben.

Aki nem pásztor, vagy nem agilityzik, frízbízik keményen a kutyával, napi sok órában, engedje el ezeket a fajtákat. Kevés lesz hozzájuk. Cserébe komoly eredményeket lehet velük elérni modern kutyás sportokban, mivel energikusságuk és acélos szervezetük mellett emberközpontú, együttműködő fajták.

Weimari vizslababa játszík ír szetterbabával. Ők még tényleg cukik.

Az apportbajnokok

Tele a város magyar és német vizslákkal, labradorokkal, szetterekkel és retrieverekkel. Az uszkár -szerencséjére- már kiment a divatból, de azok, még a törpe is ide tartoznak. Vadászkutyák a javából. 

Ahogy nevük is mutatja, vadász mellé valók, irányított munkavégzésre, egész napos intenzív mozgásra, nagy térre, szabad levegőre szelektált állatok ezek, amelyek segítik a főnököt, óvatosan és pontosan hoznak be elejtett állatokat. Pont ez az irányított munkavégzésre, együttműködésre alkalmasság miatt olyan kiváló segítőkutyák is a labradorok és a retrieverek. Ez a nagy békesség viszont nem jelenti azt, hogy nem volnának igényeik. Főleg mozgásigényük rendkívül nagy, a sok hordó labi sem véletlen. 

Az életet velük nem lehet megúszni napi több órás, sok kilométeres séták nélkül. Mivel rendkívül együttműködők, öröm velük a munka, amit szintén igényelnek, ha nem is kilőtt fácán behozása képében, de bármilyen, gazdával közös feladatvégrehajtás, szolgálat kielégíti őket.