ne munyizd

Rengeteg kutyafajta munka és kiállítási vonalra szakadt a második világháború után, amikor elterjedtek a kutyakiállítások és a házikedvenc fogalma.

Betta tesó, akkor mi most nem is vagyunk tesók? 

A folyamatot az is elősegítette, hogy egyes fajták funkciója megszűnt, vagy háttérbe szorul, mert kevesebben űzik azt a tevékenységet, állatvédelmi törvények tiltanak bizonyos vadászati technikákat és már patkány sincs elég, hogy legyen mit megfogni az apró terriereknek.

Cserébe vannak kutyás sportok, rendőrség és katonaság, ahova változatlanul kemény munkakutyák kellenek, amelyeknél nem a pontosan 47 centiméteres marmagasság a lényeg, hanem az erős ösztönök, szívós szervezet és az adott feladathoz szükséges egyéb tulajdonságok. A munkavonalakat ezekre a feladatokra kihegyezve, ezeket a szempontokat előtérbe helyezve szelektálják. A végeredmény - jó egyed esetén- egy szuper célszerszám, ami viszont nem való mindenkinek, hiszen szupersportautót sem tud mindenki vezetni. Ráadásul a munkakutya nem csak egy Ferrari, hogyha nem használjuk, csak lerakjuk, és jól van úgy. Egy kutya mindig használatban van, és a munkakutya ilyen szempontból bizony egy Ferrari, amellyel kevesen akarunk nap, mint nap járni.

Tehát egyszerű a képlet, az vegyen munkavonalas kutyát, aki munkát ad neki és nem munkavonalast, aki családi kedvencet keres. Ettől függetlenül sokan -szinte mindenki- döntenek külső alapján, és még többen egyszerűen nem is tudják, az a kis kajla németjuhász, amit a családi ház kertjébe vásároltak a gyerekeknek, egy tökéletes szolgálati alapanyag.

Betta és Bitang, a két munkavonalas német juhász szépek és ügyesek is

Munka vs. küllem

Sokan azt gondolják a munkavonalas az okos, a küllemvonalas a szép. Ez nem igaz. Szép a munkavonalas is, sőt, egyéni ízléstől függően akár lehet sokkal szebb is mint egy kiállítási fajtársa, ahogy egy generációk óta küllemre szelektált példány is lehet jó családi kutya.

Aki viszont belenyúl egy jó munkavonalas egyedbe, az magasabb szintű ösztönökre, pörgősebb, keményebb kutyára számíthat. Egy ilyen kutyával sok munka lesz, nehezebb lesz kézben tartani, fegyelmezni, kemény, elhivatott gazdát igényel. Olyan kompromisszumokat követel, amelyeket cél nélkül teher lehet meghozni. Cserébe komolyabb teljesítményeket lehet vele elérni a fajtára szabott sportágban, mint ugyanannak a fajtának nem munkavonalas egyedével.

Egy kiállítási egyed az esetleges kiállítási értékeken túl szuper családi kutya lehet, kevesebb -nem nulla!- munkát igényel, kevésbé fog pörögni. Ettől függetlenül ezeket a kutyákat is lehet, és érdemes képezni, öröm velük is foglalkozni, de soha nem fognak kutyás sportokban az élvonalban végezni.

Max, a küllemvonalas német juhász szép is, ügyes is

DE NEKEM AKKOR IS A MUNKAVONALAS TETSZIK

Ha valaki képtelen elengedni, hogy neki a sakálszerű munkavonalas németjuhász, vagy a még sakálabb malinois, esetleg a vizsláknál szebb vizslának kinéző munkalabrador külseje tetszik, de nem akarja a kutya képességeit, ösztöneit kihasználni, levezetni, keressen egy gyenge egyedet.

Ebben a kiválasztásban egy lelkiismeretes tenyésztő, vagy munkakutyás segíthet neki. Szerencséjére a legvérmesebb almokban is előfordulnak passzív, bepunnyadt kölykök, amelyek azokban a körökben úgyse kellenek senkinek, és örömmel szabadulnak tőlük, hiszen csúcsteljesítményt nagy valószínűséggel nem fognak nyújtani, de attól még lehetnek tökéletes kedvencek.

A forma és funkció nem minden kutyafajtánál válik el élesen, de mielőtt döntenek, feltétlenül nézzenek utána alaposan adott fajta történetének, funkciójának és a tenyésztési irányoknak, majd az elvárásaiknak megfelelő kutyákkal rendelkező tenyésztőt keressenek fel.

Az alomból kiválasztásról következő cikkünkben olvashat.

Izgatottan szaglászó kiskutyák, közben a néni megkérdezi: kislány? Nem, kan. Riadt szemvillanás, Fifin megfeszül a nyakörv, majd egy pillanat múlva a többé-kevésbé semleges helyzetből két verekedő görény kerekedik és egy méltatlankodó néni, miért engedtem oda ha kisfiú, Fifi a fiúkat nagyon nem szereti. 

Miért? Homofób? 

Nem, Fifivel egyszerűen kutyaviadalt provokál a gazdája, bár maga se tud róla. Holott, ha lazán tartotta volna ő is a pórázt, a két kutya nagy valószínűséggel otthagyja egymást és mindenki megy tovább a dolgára. Mit tud a megfeszített póráz?

Magabiztosságot ad. Egy egyszerű példa: olyan, mintha egy bizonytalan helyzetben odaállnánk valaki mögé, sőt, átfognánk a derekát. Ha pedig rángatják azt a pórázt, jó adag agressziót visznek bele, és az összezördülés garantált. Próbálják csak ki, álljanak fel szemben, és kérjenek meg egy harmadikat, kezdje el rángatni a pulóverüket hátrafelé. Zavaró lesz, idegesítő, ahogy egy kutyának is az.

Ha megnézünk egy igazi -pontosabban esetünkben a Korcs szerelmek c. film egyik jelenetét- kutyaviadalt, láthatjuk, hogyan kell jól felspanolni egy kutyát. Pontosan úgy, ahogy a nénik szokták felspanolni a Fifiket a pórázrángatással, kiáltozással. 

Öntudatlanul ugyanazt teszi a gazda, amikor az ismerkedő kutyáját nyakon rántja, mint amit a ringben a két amstaffal művelnek. 

Két kutya találkozásában benne lehet a verekedés laza pórázzal is, de ha a szaglászásba beleviszünk egy pórázfeszítést, pláne rángatást, a bunyó kirobbanásának valószínűsége 99% lesz.

Tehát nem az a kérdés, hogy kisfiú, vagy kislány, inkább az, hogy tetszik majd a pórázt rángatni, vagy nem?

Választáskor megfeledkezünk arról, hogy pár évtized alatt nem lehet felülírni több ezer év ösztöneit és több száz év céltudatos, sokszor kegyetlen tenyésztői munka eredményét. 

De a kutyánk mindig ott lesz, hogy emlékeztessen erre. Fogalomnélküli döntések történetei I. rész.: Papeszka és Annácska.

Itt éppen unjuk egymást egy kicsit

Amikor egy ötéves, pontosabban öt éve lényegében kóborló terriert készülünk örökbe fogadni, egészen biztos, hogy majd oda kell tenni magunkat. Ezt nekem akkor senki se mondta, de mindegy is lett volna, úgyse hiszem el, hiszen annyira cuki a pofája. Pedig rengeteg intő jel volt, csak nem akartam látni ezeket.

Milyen cuki szegénykém, jaj sánta is, és három éve elhoztam Papeszt, a Parson Russell terriert.

Az első két év alatt többször megharapott, más kutyák harapták meg, ő harapott meg más kutyákat, hepciáskodott, összepisilte a lakást, bemászott az ágyba, tönkretett kocsikat, bútorokat, mindent. Rengeteg pénzbe került és azon túl, hogy önelégülten arra gondolhattam, megmentettem egy kutyát, nem sok örömem volt benne. És neki se a megmentésben. De hát Papika egy rosszaság, legyintettem az akár ötvenezres károkra. Nem, a rosszaság én voltam, a kutya csak rossz kézben volt. És nem a gyámügyi, hanem a sporttársi értelemben.

A bot az enyém!

Az első hibát ott követtem el, hogy azt se tudtam mit akarok a kutyával kezdeni. És ez a legnagyobb hiba, amit fajtaválasztáskor el lehet követni. Aztán sok-sok másikat. 

A második tévedés az volt, hogy ennek a kutyának bármiféle örömet jelent, hogy "meg van mentve". Egy frászt. Tök jól elvolt, amíg nem kukázták össze és rakták egy ketrecbe, ahonnan talán "megmenti" valaki. Vagy ha nem, elaltatják, ahogy nem egy foxival esik meg naponta. 

A bot akkor is az enyém, ha a másik végén egy pitbull van!

Pedig egy Papeszka-féle túlélő marha jól elvan szabadon, pár másodperc alatt átvedlik vadállattá és megoldja. Ezt a mi higiénés és egészségügyi szabályaink, vadvédelmünk és folyamatos antropomorfizáló szükségleteink miatt nem tudjuk elviselni. Természetesen nem gondolom, hogy kóborkutyáknak kell benépesíteni az erdőket-mezőket, de engedjük el azt az elméletet, hogy a kóborkutya szenved és amikor befogadjuk, hálás lesz. Utóbbi fogalom még pár (sok) embernek is túl összetett, nemhogy egy kutyának. A kutya nem hálás, a kutya a dolgát akarja végezni. Azt a dolgát, amit mi, emberek programoztunk bele. Melyik fajtába mit.

Egy kis erdei séta után sok szarba és szemétbe gabalyodva.

A harmadik tévedés pont annak figyelmen kívül hagyása volt, hogy Papesz történetesen egy vadászkutya, amelyet a 19. század legelején kifejezetten munkakutyának tenyésztettek ki. Azóta arra lett szelektálva, hogy túléljen, hogy önállóan, egyedül és nyílegyenesen, hezitálás nélkül odamenjen, elkapja, szétszaggassa azt, ami kisebb, gyengébb, nagyobb, elefánt, rottweiler, motorkerékpár. Ha nem így tett, maga a gazda csapta agyon, mert gyenge a kutya. Papeszka ráadásul ennek a szelekciónak is egy jó egyede, az agya most is ezen a munkán jár, ezért tesz meg mindent ételért, ezért vág az esze, ezért repül át az akadályon, ezért robban a labda után és ezért tép szét bármit, ami akaratának útjába kerül. Nem azért pusztít, mert jaj a kis rosszaság egy rosszaság. Hanem mert történetesen pusztításra van kiszelektálva. Az, hogy pár éve több kőkemény vadászkutyafajtát a csinos pofája miatt is tenyésztenek, nem tudja felülírni az évszázadokat, sőt ezredeket. És a keménység még ma is benne van a standardokban, a vérükben.

A hegesek

Kinek szexi, ki takargatja, de ez itt nem a kisfrancia blog, hanem a nemunyizd, és bizony a Parsonok lehetnek hegesek. Nem csak úgy, ahogy egy pincsi, hanem a fajta standardjában is engedélyezett az ilyesmi. És nem a műtéti heg.

"Honourable scars permissible."  azaz " Tiszteletre méltó -magyarul harcban szerzett- hegek engedélyezettek" 

Ilyenkor piszkosul el kell gondolkodni, az a cukkerpofa kisállat vajon minek van??? Még egyszer elmondom, vadásznak, ahogy szintén a standardja írja.

Ez már elég sok intő jel, de ahogy én figyelmem kívül hagytam ezeket, mások is pontosan ezt teszik és hopp, ott is van egy vadász a fehér bőrkanapéjukon. És vadászni akar. És vadászni fog. 

Volt itt egy pók. De már elment.

De akkor mit kezdjek a tapétaszaggató vadászommal?

Lehet vele vadászni. A szó városi értelmében. Mert ezek a rettenetesen rossz kiskutyák amint főnököt és feladatot kapnak zsenikké válnak. Akarnak, csinálnak, tolják, végrehajtják, hajtják és még egyszer akarják. Akarnak labdázni, átugrani, megfogni, megharapni, odahozni, sőt, akár még lefeküdni is akarnak. Annyira akarnak lefeküdni, hogy Papesz nem simán lefekszik, hanem földhöz vágja magát egy szemvillanás alatt, ha az a feladat. Öröm nézni, mert még ennek a feladatnak is örül. Egyszerűen csak csinálhassanak valamit. Bármit. És ha csinálhatnak, tanulhatnak, végrehajthatnak, rögtön zseniális sporttársak lesznek idegesítő rosszaságokból, amik, ha ki vannak kapcsolva csak néznek maguk elé, alszanak, mert annyira le vannak fárasztva, hogy a fentmaradó időben eszük ágában sincs tapétát, kanapét vagy virágot szaggatni.

A genetika csak annyit számít, hogy egy lovardai patkánygyilkos fajta jó egyede élete első lovardájában rögtön szuperkomfortosan érzi magát.

Ez persze rengeteg idő, mert az önálló munkavégzésre kiszelektált kis domináns cukiságok nem ismerik el a munyizó fogalomnélküli autoritásokat, kizárólag vadászokkal hajlandóak melózni. Így a cukimókus életmód,- és szemléletváltást, következetességet, és a baráti körben rengeteg konfliktust fog generálni mire gazda és kutya is boldog lesz ebben a kapcsolatban. Ezek pedig olyan áldozatok, amiket nem akar, nem tud mindenki meghozni, és ott maradnak frusztráltan, a leszaggatott tapéták között életük végéig.

Love, peace, happiness, pedig két exhajléktalan vadász van a képen.

Mielőtt elhozzák, megveszik azt a cuki kutyát, mindig tegyék fel a kérdést, mit akarok, és a kutya, vagy adott fajta genetikája mit akar, és ha ez a kettő mutat legalább némi közös keresztmetszetet, nem lesz olyan nehéz később.

Aki nem lép egyszerre...

A ketrecben pislogó cukiság rögtön bekapcsolja a Greenpeace és Peta-aktívistát mindenkiben, pedig meg kell tanulni különbséget tenni a rabok és a ketrecben helyikéző boldog és kiegyensúlyozott kutyák között.

Még két foxit is le lehet fárasztani ennyire

Vegyük Alízt, egy kertes ház udvarán él. Sétálni nem viszik, minek, ott a kert. Tanítani nem tanítják, minek, ott a kert. Játszani nem játszanak vele, minek ott a kert. Alíz napjai egyforma ingerszegénységben telnek, nem ismer más kutyákat, legfeljebb hallja ugatásukat.

És vegyük Makit, egy harmadik emeleti belvárosi lakásban lakik, ahol az otthon töltött idő 90%-ban egy ketrecbe van zárva. Mert az a helye. Maki minden nap másfél órát intenzíven sétál a gazdájával, kutyákkal és emberekkel találkozik, minden nap tanítják, dolgoztatják az agyát és labdáznak vele. Maki ezért otthon egy dolgot szeretne: nyugiban pihenni. 

Találós kérdés: Melyik kutya a kiegyensúlyozottabb?

A kutyában természetesen benne van a vackolás, a testét körülvevő, védett helyre visszavonulás igénye. Egy helyre, ahol nem zaklatja gazda, kisgyerek, nagymama, vagy egy másik kutya. Ez a helye, ahova a közösen eltöltött idő után akár küldeni is lehet, de a helyére szoktatott, testileg és fejben lefárasztott kutya magától is visszavonul (lásd a két kis gyökért a képen), hiszen kellemes élmények kötik oda, ott béke van és nyugi, és a fáradt kutya pont ezt akarja. Ezért nem szabad büntetésből odazavarni, vagy a hibázó kutyát büntetésképpen bezárni, ahogy a helyén zaklatni sem, legfeljebb elhívni.

A ketrec erre tökéletesen alkalmas, és a kutya szemszögéből még tökéletesebb, mert sokkal jobban kizárja a fogalomnélküli látogatókat, mint egy sima kosár. Egy zárt helyen kutyánk kedvére pihenhet akkor is, ha éppen gyerek, vagy felnőttzsúr van a lakásban, ami egy idő után idegileg a legfelkészültebb kutyának is megterhelő lenne a sok munyizáskényszeres idegen miatt. A ketrecről mindenkinek a börtön és a menhelyek jutnak eszébe, ezért a ketrecben héderelő kutyás háztartásokba érkezők mindig (M-I-N-D-I-G) apró könnyező darabokra törnek a bezárt kutyától, de ezeket a nyavalygásokat érdemes nagyon rövidre zárni és kiciccenteni egy sört, amit gyorsan megihatnak az ijedtségre.

Ezek a kedves ketrecfóbiás idegenek sokszor ötven négyzetméteres udvarokban tartják az Alízokat, amelyek hiába élnek egy nagyobb és füvesített -pisitől kiégett és kiásott füvű- ketrecben, mivel nem foglalkoznak velük, -hiszen ott a kert- nincsenek megfelelően szocializálva, ingerszegény életük frusztrációhoz és viselkedési problémákhoz vezet, amit a kedves ketrecfóbiás nem ért. Nem érti, pedig rabosította a kutyáját.

Plusz egy érv

A ketrec praktikus szállítóeszköz autóban is, és sokkal veszélytelenebb megoldás, mint az autóban szédelgő állat, amely egy erősebb fékezésnél akár a szélvédőn keresztül is távozhat törött gerinccel előre. Aki pedig menőzne a kutyáknak kifejlesztett biztonsági övvel, tegye azt, de a fekete szövetkabátos barátnője idegrohamot fog kapni amikor a kutya szőrével kistafírozott anyósülés után egy óráig kell varázshengerelnie.

A sáros mancsokról, azok amortizációs képességeiről, és a kutyából nagyon egyenesen következő autótisztítós számlákról nem is beszélve. 

Mert nem simogatod meg a kismama hasát, a jócsaj mellét és a jócsávó fenekét se csak úgy. Nem nyúlkálunk a másik aurájába, pláne idegenekébe, nem ülünk idegen kocsik motorháztetejére, ezért a szembejövő, megint egy jócsaj kutyáját se kapjuk le hirtelen. Minimum megkérdezzük, szabad-e. A gazdát szóval, a kutyát pedig a testbeszédét olvasva. Előbbit mindenki meg tudja tenni. Könnyű. Elmondjuk miért fontos ez.

Ne neki kelljen rádszólni

Ha gőzöd sincs a kutya kommunikációs rendszeréről -nyilván azt hiszed, van, különben nem akarná mindenki megsimogatni úton-útfélen az emberekkel bizalmatlan, testbeszédében rettegő, de angyali pofájú kutyákat- akkor, tehát mindig, MINDIG kérdezd a gazdát, és kövesd az utasításait. Ha a gyereked akar simogatni, pláne tegyél így, mielőtt Gizike letépi egy pincsi fülét, ami cserébe Gizike arcát lyukasztja ki. Kutyákat, testbeszédüket nem ismerő szülők különösen figyeljenek oda erre.

A "Ne féééélj!!!!!" hangos ismételgetése és a kutya szemszögéből támadónak vélt, ráhajló testmozgás miatt menekülő, esetleg visszatámadó kutya képe a legrosszabb. Ilyenkor a gazda váratlanul szembesül a kutyáját -értsd: mellét, fenekét, tökeit- terrorizáló fogalomnélkülivel, és mivel a személyes terének védelme fontos, a társadalmi szabályokat áthágva keményen rendre kell utasítania egy járókeretes nénit. Vagy elmenekül, amire nem mindig van lehetőség, de feltétlenül ő érzi magát hülyén mert Fifi ugatja a cuki nénit. A cuki nénit, aki éppen megtámadta őket az emberek, és a kutyák nyelvén is, hiszen durván belemászott személyes terükbe.

Papesznak tündéri pofija van, mégse szereti, ha idegenek nyúlkálnak ebbe a pofiba

Tehát, ha  nem a tiéd, ne nyúlj hozzá, ne hajolj rá, ne lépj felé engedély nélkül, ahogy a póráz végén álló emberrel se mered megtenni. Ez érvényes üzletek előtt egyedül várakozó kutyákra is, ahogy azokhoz a saját kutyánkat sem engedjük oda okvetlenkedni, mert könnyen baj lehet belőle.

Csak egy kérdést tegyél fel.: Heló/Szia/Szevasz Megsimogathatom? És mindenki boldog lesz.