ne munyizd

A videón semmi mást nem látunk, mint hogy a dorgáló hanghordozást, fenyegető, ráhajló testmozgást, tárgyrázást, mutogatást szép lassan jelzésnek tanulják meg a kutyák, és arra is rájönnek, ha erre megadó viselkedést, hanyattfekvést, lekushadást, nyak odatartást (elfordulás) produkálnak, feloldhatják a kellemetlen szituációt, öröm van, menekülés, salala.

A dolog így nem tűnik drámainak, pedig gyomorforgató. Aki nem tépkedte ki légy szárnyait kiskorában, aki nem verte meg a kisebbeket, nem ijesztgeti a kisebbeket, az mind pontosan érti, a gyengébbet pusztán fenyegetni egyenlő a kegyetlenkedéssel.

Nem büntetni, hangsúlyozzuk, fenyegetni.

A videón pedig pontosan ezt látjuk, puszta üres fenyegetést. A kutyák pedig a fenyegetéstől először valóban megrettenve bedobják a rettegés látványos metakommunikációs jeleit, amire a fenyegető óriás enyhül, enyhül a nyomás, megszűnik a fenyegetés. A kutya ezt hamar megtanulja, viszont ez nem egy örömteli, jutalomfalatokkal motivált játék és tanulás, hanem olyan, mint amikor Fifit szöges nyakörvvel tanítják meg ülni. Amint leült, kiengedik a nyakából a tüskéket.

A kutyák azt is hamar megtanulják, hogy a gazda fenyegetése üres színjáték, a videón egyik kutya sincs zavarban, elvétve nyalogatják a szájukat, nincs lihegés, megadó ásítozás. Kőkemény kamuzás van és a gazda megvezetése, aki ezt bekapja és még a netre is feltolja, mennyire nem vágja kutyahaverja testbeszédét, mennyire nem érzi, hogy ő most egy gyengébbet terrorizál, amely a mielőbbi szabadulás reményében előadja a szerencsétlent. Holott a gazda a szerencsétlen, akit a kutyája soha nem fog komolyan venni. Emberül ez így néz ki Dávidka és Góliátka között.:

- Dááávidkaaaaaaa, te ettééééél a tányérkámbóóóól?
- Neeeeeem, jaj, Góliátka ne bánts, nézd, itt van az órám, tök szép, meg minden, tessék vedd el, de ne bánts!
- Dááávidkaaaaaaa, de biztosan te ettééééél a tányérkámbóóóól!!!
- Neememememeeemm, jajajajaajaj Góliátka, nemnem nem én voltam, jaj ne gyere közelebb, neneneeeee, jójó, odaadom a pénzem is csak ne bánts, nem én voltam, de tényleg nem, jaj neenenenenenneee nagyon félek.
- Dááávidkaaaaaaa, de biztosan te ettééééél a tányérkámbóóóól!!!

Vicces ez? Cuki? Lájk?

Egy megfelelő időben, következetesen véghezvitt büntetés viszont tökéletesen értelmezhető a kutya számára, nem alakít ki kényszeres viselkedésmintákat és a kutyával kialakított kapcsolaton nem rombol, sőt, építhet is. Viszont a korrekt büntetés, akár egy sima megrázás is eszeveszett hőbörgést vált ki a teljesen nyomorult módon fenyegetett kutyákat lájkoló, azokat cukimukinak tartó tömegekből, ezért ezekre hiába keresnek példát a Youtube-on.

Nem hiszel nekünk?

És az ELTE etológia tanszékének? Ők ugyanis a témában végrehajtottak egy kisérletet, amely a következő eredménnyel zárult.:

"Vizsgálatunk során összességében tehát sem viselkedéselemzéssel, sem a gazdák kikérdezésével nem tudtuk egyértelműen kimutatni a „bűntudatra” utaló viselkedésjegyeket kutyák esetében. Ennek ellenére ezen viselkedésjegyeknek fontos szerepe lehet a kutyaember szociális interakciók során (pl. a büntetés elkerülésében), így a téma további vizsgálatokat igényel, például más teszthelyzetekben, illetve otthoni környezetben is."

Aki a részletekre is kíváncsi, a linken többet is olvashat róla.

De elég kipróbálni a dorgálást egy, a fenti viselkedésmintát nem elsajátított kutyán. Nem fogja érteni mit akar a gazda, passzív lesz, esetleg felajánlja azt a trükkrepertoárt, amit már ismer, például leül, lefekszik, majd visszaül, elkezd tárgyakat érinteni, botokat behozni. Megoldást keres a feladatra. De bűntudatot, hát azt akkor sem fog érezni, ha éppen lekaparta az összes tapétát az ingatlanban.

Mi a teendő, ha tényleg lekaparta?

A dorgálásnak semmi. Nem tudja. Nem emlékszik. Nem érti. Nem a lámpa alatt kell keresni az elveszett kulcsot, mert ott a fény, hanem a kapcsolatot kell átgondolni, vajon az a kutya miért kaparta le azt a 200 m2 tapétát? És ott megszerelni az elromlott dolgokat.

De ez érvényes az emberi kapcsolatokra is. Felnőttek nem fenyegetnek. A felnőttek cselekszenek.