Ki ne ismerné és nevetett volna a 101 kiskutyában a jeleneten, amikor Pongó az ablakból keresi a tökéletes párt gazdájának és saját magának?

Nevettünk, hiszen kutyák és gazdák hasonlóságának kikaríkírozása különösen jól és bájosan sikerült az 1961-es Walt Disney produkcióban.

De tényleg csak karikatúra? Vagy van közös a kutya és a gazda kicsi sötét lelkében? Hasonlítanak ők annyira, mint a rajzfilmen? Sőt, jobban, belső tulajdonságaikban, problémamegoldási stílusukban, szocializáltságukban, tökösségükben, vagy éppen balfékségükben?

Ahogy végignézünk saját és tanítványaink kutyáin, azt kell mondjuk, igen. A hasonlóság veszedelmes. És nem a külső. A belső.

"Még nem ismertük egymást, de amikor elhoztam a kutyád a hétvégére, a végén pontosan tudtam, milyen vagy."' Mondja Jani (a linken megtekinthető videón a részeget imitáló fiatalember) a blogról már ismert Papesz gazdájának. Papesz gazdája nem vitatkozik, nincs miről. Pedig Papesz egy befogadott kutya, azt gondolnánk, azok már felnőtt korukra kapták a gazdát, védve vannak az agymosástól.

Nincsenek védve, és nem is agymosásról beszélünk, kutya és gazda kölcsönhatása a kiválasztásnál kezdődik.

Milyen kutya vagyok én?

A választáskor sokan - a tudattalanul kedvencet választók, tehát a többség- úgy nyúlnak egy fajta felé, hogy annak imidzse tetszik. Tetszik a foxi vagánysága, az amstaff, a cane corso, a bullterrier félelmetessége, a vizsla és a collie pörgő jópofasága, a labrador lojalitása, a német juhász tettrekész katonasága. De attól, hogy tetszik valami, még nem biztos, hogy meg tudjuk neki adni azt, ami jár, amitől az teljes fényében tud ragyogni. Tetszik a zsiráf is, ugye? Aztán otthonra kéne?

A tudattalanul döntő gazda persze lehet szerencsés, -a tudatosan választó pedig természetszerűleg funkcióra keres állatot, tehát a harmónia esélye sokkal nagyobb- akkor nyúlnak bele a balfékek egy lojális bullba, a következetlen és közepesen aktív városiak egy tejbetök Jack Russellbe, aztán jól elvannak, és hasonlóságuk tényleg pont olyan vicces, mint a 101 kiskutyában, hiszen senki sincs megerőszakolva, a gazda -bár hazugság árán, tévedésből- egy megfelelő partnerhez jutott.

A baj ott van, amikor a kutya szuper, pont olyan, mint az imidzse, pont olyan, amire tenyésztik, tenyésztették, ezek a cuki gazdijelöltek pedig nem vagányak, nem félelmetesek, nem pörögnek, nem lojálisak, vagy nem elég katonák a kutyához képest, hiszen ők csak szeretnének ilyenek lenni. A kutyának pedig nem lehet hazudni, és jön a csalódás, és valakinek mennie, vagy megtörnie kell. A gazda, mivel eleve nincs azon az érettségi fokon, hogy csak egy kutyát jól tudjon kiválasztani, a legritkábban fejel bele felnőttként az új helyzetbe, inkább minden megy ahogy szokott menni, szarul, és tönkrevágja a kutyát.

Pont olyan zavaros, önmagát rosszul definiáló lényt csinál belőle, mint amilyen ő maga, csak a kutya, magát semmiféle kulturális korláttal nem szabályozva ordítja világgá nyomorát.

Így keletkeznek lenyomott és a legrosszabbkor fel-felrobbanó, vagy felhúzhatatlanul eltompult, de első adandó alkalommal bunkó terrierek, az erőszakos és idegesítő, leállíthatatlanul pörgő vizslák, az arcba mászó labik és az összes viselkedészavaros kutya, amelyek pontosan olyan viselkedészavart mutatnak, mint a gazdik. Nem vidám, és mindkét orvosság fájdalmas, az egyik a kutyáról lemondás, a másik a legbelsőbb tulajdonságaink felvállalása, vagy a vágyainkhoz felnövés. Ha végigmegyünk az utóbbi úton, akkor is hasonlítani fogunk a kutyánkra, de az a kutya sokkal harmonikusabb kerek egész lesz, nem egy széttöredezett probléma.

Tehát amikor valami különösen idegesíti önöket a kutyájukban, nyugodtan gondoljanak bele, nem lehet, hogy én is egy ilyen félős lúzer vagyok? Én is ilyen agresszív vagyok? Én is ilyen erőszakos vagyok? És pont így vagyok erőszakos, passzív rinyálós, vagy aktív felugrálós? Vagy ilyen vagyok, csak nem merem kimutatni? Ki vagyok én? Mit keres itt ez a kutya? Gondoljanak bele, de legyen önöknél zsebkendő, mert nem kéjutazás lesz.

A vadász esete a lúzer vizslával

Akkor is baj van, ha a gazda pontosan tudja mit akar, de az egyed a gyenge, és tettrekész katona helyett egy lekvár, vizsla létére nem állja a lövést, jagd létére félős, ezért a funkciót kereső gazda csalódik. Ezeket a kutyákat általában elajándékozzák, nem frusztrálják egymást a végsőkig, hiszen a döntéshozó pontosan tudja mit akar, ennek megfelelően cselekedett, csak baleset történt.

Hibás kutyaválasztási módszerekről már írtunk korábban itt a linken elolvashatja. Az örökbefogadás buktatóiról pedig itt. Itt pedig egy történet arról, milyen amikor átgondolatlanul nyúlunk bele egy kemény kutyába.