ne munyizd

Mindenki találkozott már elektromos nyakörvet, vagy ugatásgátlót ajánló hirdetéssel, némelyik állítólag állatvédők ajánlásával is rendelkezik. Pedig az elektromos nyakörvek egyetlen dologra jók, messziről, jól láthatón hirdetik: EGY GYENGE LÚZER A GAZDÁM!

Valószínűleg abban a tüllben nincs áram

Ugat a kutya, fenyeget a szomszéd

Sokaknak ismerős a helyzet, akár egyik, akár másik oldalon. Ami biztos, a vég nélkül ordító kutya jelensége nem normális, tenni kell ellene. Az egyedül hagyott, vagy akár a gazda jelenlétében is folyamatosan ugató állatnak valamilyen viselkedészavara van, ami lehet szeparációs stressz, vagy egyéb bizonytalanság, félelem is okozhatja. Erre ráhúzni az ugatásgátlót nem megoldás, hanem a megoldás megkeresésének és megjavításának elsunnyogása, a kutyával eleve rossz viszony tovább rombolása. Aki egy viselkedésproblémát így kezel, ne tartson kutyát.

A távírányítós kutyák

Az elektromos nyakörvvel távirányítóssá változtatott állatok helyzete se jobb, sőt, még rosszabb is lehet, mint az ugatásra áramot szolgáltató robot, hiszen egy tévúton járó, sokszor gyenge és alkalmatlan tulajdonos kezeli az eszközt. Sokszor a rossz eszközt rosszul, hogy máshogy?

De mit is várhatnánk valakitől, aki képtelen kutyáját tiltani, behívni, menekülő állatról lehívni? Majd ők jól kezelnek egy fegyvert? Ugyan már!

Ők annyira ügyetlenek is lehetnek, hogy ez a fegyver visszafelé sül el a kezükben, és a mezőn nekiinduló, behívhatatlan kutya azért menekül ki a világból, mert behívhatatlanságára büntetésként leadott fájdalom üldözi. A hülye meg csak nyomja, és nyomja.

Bár munkakutyaversenyeken tilos az elektromos és a szöges nyakörv használata, sőt, még a verseny területéről is ki vannak tiltva ezek az eszközök, nem példátlan, hogy ezzel idomítanak kutyákat. Sőt, használatuk erednyorientált munkakutyás körökben kifejezetten elterjedt. Van olyan, nem hiperérzékeny egyed, amelyik ezt jobban elviseli, mint az átlagos kutyák, de a munka öröme, a játék az mindig elvész, a kutya félelmében teljesít, nem jutalomért.

Vagy önök melyik esetben dolgoznak felszabadultabban, érzik magukat jobban munkahelyükön? Ha prémiumot kapnak kiemelkedő teljesítményért, vagy ha nem teljesítenek kiemelkedően, kapnak egy kis áramot a nyakukba?

És ez a legnagyobb baj ezekkel az eszközökkel.

Ahelyett hogy a gazda türelemmel, odafigyeléssel és következetességgel alakítana ki egy olyan szintű kapcsolatot a kutyával, hogy az szavakra is működik, irányítható, tiltható, és ez a közös munka csodálatos perceket, rengeteg örömet okozna mindkét félnek, inkább a rövid és lusta utat választja. De azon az úton a kutya frusztráltan fog dolgozni, működni, és az első adandó alkalommal ellenszegül. Az ilyen gazda soha nem fogja megismerni azt az érzést amikor kutyája természetesen, lelkesen és boldogan teljesíti parancsait, mozog vele, érte.

A kutyánk nem rohanhat elöl séta közben, nem léphet be előttünk az ajtón, az egónkat mégis mindig a mögé kell utasítanunk. Kezdő kutyásként ez különösen igaz.

Kezdő, igen, ugyanis nem születünk kutyásnak

Azért nem, amiért minden tudásért meg kell dolgozni. Nem tudunk bringázni, motorozni, nem értünk az atomfizikához, a baletthoz, a rúdtánchoz, és az újságíráshoz sem. De ha érdekel, és van elég kitartásunk, szorgalmunk, pláne tehetségünk, akkor ezeket mind elsajátíthatjuk, kitartásunknak, szorgalmunknak, és tehetségünknek megfelelő szinten.

Bringázni szinte mindenki megtanulhat, de kerékpárversenyzők már kevesen lesznek. Ez a kutyás sportokra is igaz, ahogy az is, hogy kénytelenek vagyunk tisztelni a fizika törvényeit és amíg megtanulunk bringázni, hallgatnunk kell apura, aki a seprűnyelet fogja. Ha fittyet hányunk akárcsak egyikre, akkor pofára esés lesz a vége.

A pofára esés után ott lehet hagyni az egészet a francba, vagy visszaszállni, de ha alázat híján egónk ismét a tudásunk elé kerül, megint pofára fogunk esni. Persze lehetnek olyan forradalmi gondolatai valakinek, hogy a gravitáció nem létezik, vagy azt is mondhatja, lejtőn nem is gyorsul fel a bringa, de ő pofára fog esni.

Addig fog pofára esni, amíg nem érti meg a szabályokat, nem tartja be őket, és így szerezve rutint majd elkezdheti tágítani a határokat.

És itt még nincs vége.

Az első vagány bmx-es trükk elsajátítása sem fog menni alázat nélkül. A második, és a harmadik sem. Sőt, ha a trükköt szénné görcsölve akarjuk bevinni, megcsinálni, akkor nem lesz az igazi. És amikor az ezredik, rólunk elnevezett trükk után hatalmas arccal úgy döntünk, ma megmutatjuk azt, amit még senkinek sem sikerült, még akkor is simán pofára eshetünk, a Youtube tele van ilyen videókkal. Kutyával is pont így esünk-kelünk, csak nincs tele a Facebook behívhatatlan kutyájuk után kiabáló gazdákról forgatott vicces fail-videókkal. Pedig ők éppen úgy elestek.

Ha pedig az eddig senkinek sem sikerült triplán csavart szaltót akkor akarjuk bemutatni egy autópálya közepén, amikor még a bicajozás is alig-alig megy, hát abból ismét pofára esés lesz.
A pofára esés esélyét az is növeli, ha éppen figyelmetlenek vagyunk, mert baj van, mert eltört a mécses, mert szar az élet, mert senki se szeret, vagy aki szeret, az idegesít, vagy nincs munka, kevés a pénz, lepattogzott a körömlakk. Az agy ezen csörög-zörög, és nem veszi észre a láncba akadó, elszabaduló nadrágszárat, és ismét ott figyel a pofára esés.

Ahogy bringázni, kutyázni is meg lehet tanulni. De nem szabad ezt eredendő, a születés pillanatában birtokolt tudásnak gondolni, mert olyan nincs.

Pardon, elfelejtettük, van egy módja, hogy megússzuk az egészet és vígan bringázzunk egy perc gyakorlás nélkül, hatalmas egóval, nulla tudással, hiszen kapni szöges nyakörvet, szájkosarat, elektromos nyakörvet és nyugtatóinjekciókat is.

De az akkor már egy tricikli, azzal pedig még senki sem jutott messzire.