A menhelyek tele vannak kutyákkal, az ország pedig tele van kutyákhoz nem értő, de maguk szerint végtelenül jóindulatú emberekkel. Az ő közös halmazba kerülésük nem olyan egyszerű, mint azt a szívünkben dobogó páncélos lovag gondolja.

Miért akarunk megmenteni?

Befogadni egy testi, vagy lelkileg is sérült kutyát nagyon nehéz, de társadalmilag elfogadott tevékenység, hiszen milyen jó fej dolog megmenteni egy állatot. Ez szerintünk is rendben van, teljesen jó lenne, ha minden kutyatulajdonos elsősorban ezt a lehetőséget venné számításba, és az emberek kipucolnák a ketreceket.

Valamire pont ez a kutya lenne szuper, de mire?

De laikusként örökbefogadni menhelyről, utcáról, pláne egy felnőtt kutyát, nehéz. Első kutyának nagyon nehéz.

Pontosan olyan, mint 18 évesen, friss jogosítvánnyal és végtelen mennyiségű pénzzel venni egy amilyen tetszik olyan, de használt autót. Oszlopra csavarodás, végtelen órákban mérhető mennyiségű szerelőhöz járás, vagy kizárólag boldog örömautózás lesz belőle?


És miért is fogadjuk be? Mert kell egy kutya, tudjuk milyen kell, és az az egyed pont ott van egy menhelyen? Vagy a kutyabefogadás ragyogó dicsfényében akarunk fürödni, esetleg megmenteni valakit, bárkit, mert meg akarunk éppen menteni valakit, hogy egy picit hősnek érezhessük magunkat? Kiről, miről szól ez a befogadás és mi a célunk vele? 

De akkor hogyan?

Ahogy fajta és kölyökválasztásnál, itt is fel kell tenni a legfontosabb kérdést: minek lesz az a kutya? Családi kedvenc? Házörző? Vadász? Spori? Ha ez megvan, a hibalehetőség, és ezzel a csalódás, majd a kutya visszaszállításának esélye sokkal kisebbre csökken.

A  hosszas ismerkedés mindenképpen ajánlott, be lehet járni sétáltatni, vagy ideiglenesen befogadni, az egy jó teszt mindkét félnek. Egy felnőtt kóborkutyának nem tudni az előéletét, lehetett szökős, csavargós, bármilyen tulajdonsággal rendelkezhet, amit egy esetleg tapasztalatlan gazda, vagy családja képtelen, vagy egyszerűen nem is akar kezelni, javítani.

Nem sajnálni kell, foglalkozni vele

Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a menhelyi kutyák mind rettenetes mértékben sérültek, érzékenyebbek, pláne hálásabbak társaiknál. Sérültek ugyan lehetnek, de a következetesség ugyanolyan fontos egy többször agyonvert kutya, mint egy burokban nevelt mázlista esetében. Az ismeretlen előéletű, pláne sérült kutyák ugyan más elbánást igényelnek, de azért mert mások bántottak egy kutyát az nem a szétsimogatástól fog rendbejönni, hanem a következetes törődéstől, odafigyeléstől.

Csak az melós. A szétsimogatás nem az. Aki csak simogatni akar, fogadjon inkább örökbe egy macskát.

Hála pedig nincs, mert a kutyák nem emberek, érzésviláguk kevéssé összetett. Attól, mert hős lovagként befogadtunk egy lerongyolt, elaltatásra váró ex-harcikutyát, az még vígan ki fogja belezni a pincsinket az első adandó alkalommal. És ezért a hibás csakis a hős befogadó lovag lesz, senki más.

Hogyan kell jól csinálni?

Fanta, a labrador-keverék, és Csörgő Balázs a Közelebb az állatokhoz Alapítványnál terápiás foglalkozásokat tart gyerekeknek. Fantát a kutya felnőtt korában fogadta be Balázs a fajtamentéstől.

"Mivel terápiás célra kifejezetten alkalmas a labrador - többgazdás vadászkutya, ami évszázadok óta az emberrel együttműködésre lett szelektálva, jól tűri a fajtársakat is - ezért a fajtamentés oldalán kerestem a kutyám. Olyan szempontból jobb a fajtamentés, mint a menhely, mert ott a kutyák sokszor egy ideiglenes gazdáknál vannak, aki az együtt töltött idő során megismeri a kutyát, képzi, több információja lesz róla. Ettől függetlenül Fanta még nem volt ideiglenes gazdánál, ezért kevés dolgot tudtak róla."-meséli.



Fantácska melózik

"Pontosan tudtam mire kell a kutya, milyennek kell lennie. Nekem egy megadó kutya kellett, ezért megfogattam a kutyát pórázon, és szemből, a szemkontaktust végig fenntartva fenyegetőn rámentem, és azt figyeltem, mit reagál. Erre a kutyából ha kijön a védőösztön, akkor az egyed védős, ha viszont megadós, akkor kihátrál, belefekszik. Nekem a megadás kellett, és a Fanta ezt tette, be is válik a mai napig. A konfliktus után kioldottam, erre teljesen boldog volt, nem maradt benne semmi, ami szintén pozitív jel volt. Utána a vezetett kutyát megijesztettem hátulról egy tapssal, erre is jól reagált és ebből is könnyedén ki lehetett oldani. Azt is megnéztem, jól motiválható-e jutalomfalattal, mert az a későbbi munka során fontos eszköz."

Sajnos sok kutya kerül vissza a menhelyekre, mert nem mérik fel kellőképpen a kiválasztott egyed tulajdonságait, hajlamosak küllemi jegyek alapján választani, holott az az együttélés, közös munka során teljesen mellékes és érdektelen tulajdonság. A fajtamentők sokkal radikálisabbak, nem adják oda bárkinek a kutyát, lehetőségeik révén tudják érvényesíteni, hogy mire van szüksége a kutyának, és a gazdának. Ugyanilyen hasznos a menhelyeken az önkéntesek, a kutyákat ismerő személyzet munkája is, őket is érdemes kérdezni.

Vagy tegyetek, ahogy tetszik, de akkor így jártok.